Melyiküknek volt igaza: Deáknak vagy Kossuthnak?
Kossuth Lajost és Deák Ferencet a reformkor idején még szoros barátság fűzte össze. Mi sem jelzi jobban, mint az, hogy Deák Ferenc volt Kossuth kisfiának keresztapja. Kettejük kapcsolata egyik alappillére volt azoknak a csoportkapcsolatnak, amelyek segítségével az az elit működött, amely Magyarország polgári átalakulásának nagyszerű programját kidolgozta. Egymás iránti bizalmukat mutatja az, hogy az 1847-ben kibocsájtott Ellenzéki Nyilatkozat Kossuth általi alapszövegét Deák úgy alakíthatta át, ahogy jónak látta.
A barátságukat az 1848-as események bolygatták fel, amely ugyan nem szűnt meg, csupán politikai álláspontjuk különbözött. Deák ebben a helyzetben is bölcsen viselkedet, méltón kiérdemli a „haza bölcse” címet. Annak ellenére, hogy nem értett egyet Kossuthal, nem rombolta tekintélyét, hiszen tudta, hogy végső soron ő is csak a haza javát akarja. Kossuth harcolni akart a végsőkig, de a helyzet arra késztette, hogy elmeneküljön, így Törökországba emigrált.
Magyarországon ebben az időben több probléma is felmerült. Az első és legnagyobb az az volt, hogy újra kellett szembesülni azzal a ténnyel, hogy Magyarország sorsa nem Magyarországon dől el. Van egy felsőbb hatalom, amely alól Magyarország nem tud szabadulni, befolyás alatt áll. A másik nagy problémacsomagot a kisebbségiek csoportja jelentette az országban. Hisz a szabadságharc idején a kisebbségiek nem elégedtek volna meg a magyarokkal való egyenlősséggel, hanem ennél többet, kollektív jogokat, területi önkormányzatot, saját tartományt követeltek. Mivel ezeket nem kapták meg szembefordultak az előző napi szövetségeseikkel, a magyarokkal és a bécsi abszolutizmussal fogtak össze. 1849 után a harmadik nagy kérdés az volt, hogy mi történjék a reformokkal, vajon bekövetkezik-e a liberális kezdeményezések demokratikus továbbfejlesztése, vagy megreked ez a folyamat.
Ezek a kérdések kapcsán politikai körökben két tábor alakult. Az első tábor, Deákkal együtt itt Magyarországon fogalmazta meg stratégiáját. Szerintük a németek és a szlávok annyira közre szorították Magyarországot, hogy a nagyobb veszély elkerülése érdekében ki kell egyezni Ausztriával, hiszen a Habsburg Birodalom megvédheti Magyarországot.
Kossuth és a vele emigrált társai ezt a kérdést másképp látták. Egyetértettek Deákkal és körével abban, hogy Magyarország be van szorítva a germánok és a szlávok közé, de ők a Habsburg Birodalmat túl gyengének látták ezekkel a nagyhatalmakkal szemben abban, hogy megtudnák védeni a magyar határt. Ők nemzeti önrendelkezésre törekedtek. Azt hogy kinek van igaza nehéz eldönteni. Mindkét csoport a maga szemszögéből Magyarországnak csak a legjobbat akarta. Deák ki akarta hozni a legjobbat, abból, amit a körülmények engedtek. Kossuth viszont, ha áldozatok árán is, de azt akarta, hogy Magyarország ne csak apró játékszer legyen mások számára, hanem dönthessen saját sorsáról. Mindkét álláspont a maga módján nemes. Végül is az 1867-es kiegyezéssel Deák tábora győzött. Úgy gondolom, hogy abban a helyzetben ez volt a legjobb, amit a helyzetből ki lehetett hozni. A kiegyezés viszonylag békés 50 évet hozott, továbbá gazdaságilag elindította Magyarország fejlődését. A közlekedés korszerűsítése elősegítette az ipar és mezőgazdaság fejlődését is. Összességében Magyarországnak lényeges előnyei is származtak a kiegyezésből.
Dávid Júlia-Noémi